Ne győzködd az agyadat! A hiba a valóságban van.

Porból lettünk porrá leszünk. Ha érted mire gondolok.

Az emberiség gyorsan él, túl gyorsan és pár év és szó szerint
magunk alatt vágjuk a fát. Fájdalmas dolog felfogni, de az emberiség maga a
legönpuszítóbb, legbetegebb és leggonoszabb faj a földön. És hiába leszünk
egyre okosabbak, egyre csak előremutatóan fejlődünk, de nézz rá a bolygónkra,
szeméthegyek a föld körül keringenek, az óceánt ellepi az olaj és a szemét, a
természet már csak kevés helyen van jelen abban a pompájában ahol akár 50
éve tartott.

De van McDonaldsunk minden sarkon, van intelligens mosószerünk,
hitelkártyánk, nagy kocsijaink és ezeket halmozzuk halomra. Kell ez nekünk a
szó nomád értelmében a túléléshez? Nem. Ezektől nem leszünk boldogok, a
pénz nem boldogít. Mindenre van gyógyszer, de az emberi hülyeségre nincs.
Milyen vicces.

A hülyeségre konkrét gyógyszer nincs, de hogy hülye légy, a társadalom rabszolgája arra van millió. Főleg ha semmi bajod nincs, de mégis annak titulálnak. Rossz a kedved? Menj el futni! De ma már mindenre van gyógyszerünk.

Coaxil, Rivotril, Atarax, Frontin, Mocrim, Rexetin… Hogy csak az antidepresszánsok és nyugtatók kis garmadáját felsoroljam. A legtöbb olyan szinten szétcsap hogy magadra sem ismersz. Szomorú dolgok ezek, mert ettől lehet úgymond megnyugszol egy
kicsit, de mellékhatásokkal számolni kell. Mind fizikai szinten mint pedig lelki síkon is
tönkretesz. Kezdjük azzal hogy ezektől a dolgoktól nem oldódik meg a bajod, a
forrása a bajaidnak, kizárólag kapsz egy szembekötőt, amitől beszükülten látsz.
Képtelen vagy arra hogy gondolkodj ésszerűen, érezni semmi nem tudsz tőlük,
se jó se rossz, egyszóval egy robottá tettek érzelmek nélkül. Ezenkívül ha ez
még nem volna elég, jön mellé még egy függőség is, plussz a fizikai
mellékhatások. Hányás, remegés, és sorolhatnám. Hosszú távon tönkreteszi a
szerveidet és az agyadat. Ez lenne a 21. század orvoslása? Szép jövő elé nézünk.
De ha belegondolok világos a képlet, hatalmas pénz van abban hogy
ideiglenesen megszüntetünk egy problémát, könnyű ezekbe a mindennapi
butító szerekbe beleesni, mert nem lenne biznisz az gyógyszeriparnak ha
mindenki gyógyúlt lenne. És akkor még a mellékhatásokra is szedj gyógyszert.
10 év múlva egy összetört betegebb ember leszel. Szép kilátások. Én már
semmilyen gyógyszert nem vagyok hajlandó szedni. Nem mérgezem magam.
Gonosz leszek, de aki hülye az haljon meg. Az ember aki
odajutott hogy rákja lesz, vagy nagyon lebetegedik, annak oka van. És amíg nem
tudja belátni mi is az ok valódi oka, addig meggyógyulni is sokkal nehezebben
fog. Nézd, ha valaki például lebetegszik a munkája vagy a kapcsolata miatt,
akkor hajrá, tovább kell lépni, az élet rövid ahhoz hogy elmerjük szúrni az
éveinket. Többel tartozunk magunknak annál hogy önpusztítóan éljük le az
életünket. Nem meghalni a könnyű hanem életben maradni, kemény dolog, de
hiszem hogy megéri. Sokat gondolkodom azon a tényen hogy valójában mi célja
van a létezésünknek. Biztos hogy nem az hogy 50 évesen alkoholisták legyünk,
mindenki által elhagyatva. Senki nem vágyik ilyen életre. Mégis rengetegen
végzik az utcán, vagy fellógatva a kötélen. Ezek az emberek félnek a változástól,
pedig szükségszerű.

A sorsunkat nem mi alakítjuk, erre már rájöttem, vannak olyan fordulópontok
az életünkben amik akárhogy is de megtörténnek. Ez olyan mintha mennél az
autópályán. Csak haladsz előre, a te dolgod hogy melyik oldalon mész, melyik
sávban milyen gyorsan vagy milyen lassan, de attól még a benzinkútak ott
lesznek oldalt, ahogy a motelek és a gyorséttermek. Ezeket nem lehet kikerülni.
Az útunk meg van írva, csak ábránd hogy mi alakítjuk. Valójában a nagy
dolgokba nincs beleszólásunk, de az biztos hogy ha szomjasak leszünk akkor
iszunk, de hogy fantát vagy vizet az rajtunk múlik. Ilyen az élet is. Ha minden
könnyű lenne, és jó, akkor értékelnénk mi azt? Nem. A jóért szendvedni kell.
Képzeld csak el hogy egy vödör vagy te, ahogy telik telik az évek folyamán jóval
és rosszal. A sok rossztól ez a vödör már egy medencéhez hasonlít, amihez jóval
több víz kell hogy feltöltsük, amit nevezzünk boldogságnak. Tehát ha sok
fájdalom ér, azt az űrt be lehet tömni, és akkor már jobban fogod értékelni az
életed. Minél jobban fáj valami, annál jobban fog esni a vígasz. Ez így müködik.
Mindig utólag értékeli az ember a dolgai szépségét, főleg akkor mikor már nincs
vele. De a legjobb gyógyír az idő, ahogy felejtünk úgy válik minden könnyebbé.

Még szerencse hogy minden fájdalom képes elmúlni, csodálatos érzés. Képzeljük el ha még mindig attól rettegnénk hogy megszületünk. Életünk legnagyobb tragédiája. Hiszen megfoganunk, és onnantól kezdve benne vagyunk édesanyánkban, szimbiózisban élünk vele, minden percben és pillanatban ott vagyunk vele, halljuk a szívverését, örülünk ha boldog, és folytathatnám. Ám egyszer ez a boldogság megszűnik, mit sem tudva arról mi készül, mi vár ránk odakinn, mégis ez a szerető békés meleg hely kitaszít magából. Elfog a rettegés minket, úristen mi lesz most? Szerintem az élettől való félelem nagyobb mint a haláltól. De semmi nem a kezdet és semmi nem a vég. Szoktam is rajta gondolkozni hogy nem is igazán az a kérdés hogy van e élet a halál után, hanem hogy van e élet a halál elött? Hiszen úgyis mindannyian válogatás nélkül, nemre, fajra, szexuális beállítottságra, vallásra vagy csak szimplán gazdagra és szegényre ugyanaz vár.  A halál. Ez ellen nincs mit tenni... És utána? Mennyország vagy Pokol ha a vallásban bíznék? Vagy reinkarnáció ha a buddhizmus felé hajlanék? Vagy csak szimplán fogjuk magunkat és materialista lévén elmúlunk, mert úgyis minden csak anyagból van?

Hozzám leginkább a buddhizmus áll a legközelebb. Szeretem azt gondolni hogy a testünk csak egy úgymond börtön, és a lélek amit megkaptunk bele, az sosem öregszik, az sosem változik, csak az ego-nk és a testünk. Képzeljünk el egy hagymafejet, vagy akár egy fát. Egy jó nagy vastag öreg fatörzset. Ezek vagyunk mi. Ez egykoron egy vékony kis fácska volt, éppen hogy el nem törték a nagy szelek, vagy nem perzselte fel egy nagy nyári erdőtűzb. Szóval látott pár dolgot, ahogy mi is. Ezek a tapasztalatok, ezek mind mind felkerülnek a fára, ettől vastagodik. De belül úgyanúgy megmarad gyermeki szintjén, csak rákerült rengeteg dolog, rengeteg tapasztalat és manipuláció. Kezdve a szüleink hipnózisától egészen kisgyermekkorunktól a mai társadalmi normákig minden. Kész rémálom! Felnevelhetjük a gyermekeinket a való világon,

vagy egy jó kis Győzike show-n! Zárom soraim, már a kávém is elfogyott, de kaptok zárásként egy idézetet egyik kedvenc írómtól, elgondolkodtatásképpen, mert megérdemlitek! 

"Ez a világ talán egy másik bolygó pokla"

  Aldous Huxley