Szeretném megölelni azt a kisgyereket, aki most keservesen sír legbelül bennem. Érzem a csüggedtségét. Tudom, hogy fél, és hogy egyedül kuporog a sötétben. Olyan kicsi és elveszett, pici szíve fájdalmasan ver. Jó lenne megvigasztalni, azt mondani neki, hogy nem lesz semmi baj. Csakhogy én sem hiszek benne. És a szám már lefelé is görbült. Nem akarok sírni... és könnyezni kezdtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.