A második olvasói levelet Feketemacsnak köszönhetjük!
Mennyit változott a világ!
Emlékszem még, mikor kamasz voltam, nem volt internet, nem volt mobiltelefon, de sok helyen a vezetékes is csodának számított. És mégis...az emberi kapcsolatok működtek...és meglátásaim szerint a fejlődő technikának köszönhetően, kezdenek elveszni bizonyos értékek...
Mikor két szerelmes között a kommunikáció csak úgy működött, ha távol voltak egymástól, levelet írtak egymásnak...olyan igazit... kézzel, illatos papírra, meg lehetett fogni, forgatni, szagolgatni...szinte úgy érezte magát az ember, hogy a szeretett személy egy darabja ott van kezében.
A sz
emélyes találkozások alkalmával meg tudták beszélni élőszóban a problémákat, örömeiket, illetve az újabb randi időpontját. Lehet hihetetlennek tűnik, de a levélírás akkor is megtörtént, ha a két személy egy városban lakott. Mindig izgatottan néztem a postaládát, hogy jött-e levél.
A féltékenység közel sem volt akkora mértékadó mint manapság. És, hogy miért nem?
Itt jön képbe a mai technika.
Telefon...várod az smst...várod mikor hív...ha nem veszi fel, vajon miért nem? Elkezd eszeveszettül forogni az agyad...biztos baja történt, vagy megcsal. Gyakorlatilag arra nem is gondolsz, hogy lehet teljesen banális oka van, mondjuk egyszerűen otthon hagyta a telefonját, vagy le van némítva és nem is hallja. De kezdesz ideges lenni...és amikor felhív, addigra már annyira felhúzod magad, hogy egyből letámadod, meg sem várva, hogy mi is történt valójában. Szóval mondhatni ilyen szempontból a telefon egy stresszforrás is lehet. Annak idején ilyen probléma fel sem merült...sokkal nyugodtabbak voltunk, hiszen telefon híján ilyen dolgok eszünkbe sem jutottak.
Internet...nincs a chat-en...de tudod, hogy otthon sincs. Ugyanaz...elkezdenek forogni a kerekek, vajon hol lehet, mit csinálhat? 66x megnézed az adatlapját, illetve az üzenőfalát, hogy be tudd azonosítani, mikor lehetett fent utoljára. Nézed a hozzászólásait.... megvan! Egy csaj fényképe alá írt valamit, vagy hozzászólt valami bejegyzéséhez...teljesen biztos vagy benne, hogy azzal a számodra lotyó nővel múlatja az idejét!
A levélváltásotok kizárólag az üzenetküldésekre korlátozódik. Hol vannak azok a régi szép idők, azok az igazi levelek...aminek illata van!
De ha ez még nem lenne elég, telekürtölöd a facebookot azzal, hogy ez a pasi milyen szemét...és képes vagy a falon szakítani, vagy a chat-en közlöd vele, hogy vége!
Egy félreértelmezett mondat, írás és Te máris azt hiszed összedőlt a világ
Azok a régi szép idők!!
Nem agyaltunk felesleges dolgokon, hiszen nem volt min!
A szakítások élőszóban történtek, a félreértéseket vitákat nem az internet generálta, mint manapság oly sokszor.
Akkor a valóságban éltünk meg minden jót és rosszat...és megtiszteltük a másikat azzal, hogy személyesen közöltük, hogy vége. Nem üzengettünk egymásnak,nem mocskoltuk a másikat, mint ahogy látom manapság, hogy mi folyik egynémely üzenőfalon.
Persze sunyi emberek az én időmben is voltak. Szakítás lehetett levélben...ez még a jobbik eset, de ugye megvoltak a korlátok, hogy ne fajuljon el a helyzet...úgy mint most és itt. A gyalázatos közlési mód két legdurvább lehetősége abban merült ki, hogy vagy baráttal, barátnővel üzenték meg, hogy vége. A másik...nem szólt semmit, nem keresett...és olyan módon tudtad meg, hogy vége...láttad a párod egy másik lánnyal/fiúval kézen fogva, turbékolva menni az utcán.
A legfontosabb viszont a bizalom kéne, hogy legyen. Régen ez sokkal biztosabb lábakon állt, Mivel nem voltak ezek a technikai eszközök amik kiválóan alkalmasak arra, hogy növeljék a bizonytalanságot, a másik érzését illetően.
Mégis azt mondom, hogy ennek nem kellene feltétlenül így lennie...csak meg kéne tanulni ezeket a mai kommunikációs dolgokat is kezelni (helyén kezelni) és jóra használni. Csakhogy ehhez érett gondolkozás szükségeltetik és a legtöbben sajnos még nem jutottak el odáig.
Egy kapcsolat alappillére pedig az őszinteség, egymás tisztelete és a kölcsönös bizalom, illetve a megfelelő érettség. Amíg ez nincs meg, addig a facebook továbbra is generálni fogja ezeket a problémákat, meg még ezenkívül sok mindent...
(amennyiben Te is szeretnél írni nekünk, ide küldjed: elmelkedem@index.hu)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.